JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona
Tudod-e...
...hányadik helyen áll a hindí a legelterjedtebb nyelvek rangsorában?
Negyedik.


Csavargás 13 – Gördülő kövek

Beküldte:  Dániel. Megjelent: 2006. November 20. Megtekintve: 3103
Ivanics Zsolt indiai úti esszéje, amely 'Csavargás a hindu mondavilág sírkertjében' címmel eredetileg az Árgus irodalmi folyóiratban jelent meg 2005 júniusában. Itt a honlapon a szerző szíves felajánlásával szerepel. Ez a tizenharmadik és utolsó rész. A szögletes zárójeles kiejtési megjegyzéseket én írtam hozzá.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Nem készültünk fel a következő napokra, de mivel már pár napja Bombay felé utaztunk, alkalmat adtunk a véletlennek, hogy azt hozzon elénk, amit csak akar. Tulajdonképpen nem is igen lehetett volna előre megtervezni, hogy Hampiba ellátogatunk, ugyanis a volt templomvárosról magyarul nem sok adat áll a rendelkezésünkre. Nem hiába utaztunk egy hónapon keresztül, itt olyan kultúra maradványaira bukkantunk, amit egy archaikus rendszer alapján felépített isten- központú társadalom hozhatott csak létre. Húsz négyzetkilométer alapterületű kihalt város, amiről a korabeli európai utazók azt írták, hogy "akkora, mint Róma", "a világ legjobban ellátott városa". Nem sokat túloznak ezek a leírások. A várost 1565-ben lerohanta az egyesített muzulmán haderő és ezzel elesett India utolsó, hagyományait hűen őrző központja.

Ami megmaradt, ma már a turisták és az árusok találkahelye, igaz, a nagytemplom szent medencéjét a mai napig rendben tartják, és istentiszteletek is vannak még, de ez az élet, a város fénykorához viszonyítva, inkább csak a lassú haldoklás jele. Nagyon jókat lehet kirándulni a közeli dombokon, rengeteg szentélyt lehet meglátogatni, néhányuk megközelítése elég fáradságos. A város hosszú főútjától a dombok felé eső oldalon csendesen alszik hosszú medrében a hűs vizű tó, amin kerek, nádból készült, belül szurokkal bevont csónakokkal közlekednek. A tiszta emberi szellem mindent átható géniusza töretlen erővel sugárzik a megmunkált sziklából, az omladozó templomokból. A faragott kövekből ránk néző istenek semmit sem változtak, a kőfaragók lelkei is ott ülnek már szeretett istenük lakhelyén, és a templomszobrok tekintetéből néznek le a kései utazókra. Ötszáz évvel ezelőtt a tóparton olvasztott vaj áldozatot hoztak az emberek, és ötszáz év múltán is látszik a vaj nyoma a köveken. Úgy tűnik, az emberiség tényleg ítélet alatt áll, semmit sem tarthat meg az aranykor emlékeiből.

Goát, a turistaparadicsomot is meglátogattunk. Este tíz körül Hubliban, India talán legtisztább buszpályaudvarán átszálltunk a Margaoba tartó buszra, ami aztán Panajiba, az ellenkező irányba vette az útját. Hajnalban érkeztünk, és szállást kerestünk. Két óra sem telt el, és arra ébredünk, hogy az ablakunk alatt egy rezesbanda, egy az India történelmével egyidős teherautó platójáról szerenádot ad. Nagyon korán volt még, de ez őket nagyon nem zavarta. Reggel csavargunk a városban.

Meglátogatjuk a piacot is. Úgy gondolom, hogy a helyieknek egy kicsivel könnyebb vegetáriánussá válni, mint nyugaton, mert a húshoz a helyiek egyenesen a vágóhídról jutnak hozzá. Borzasztóan barbár a látvány. A kecskék levágott feje rúdra tűzve várja a vevőket, szemükből még kiolvasható a merevvé fagyott rémület. A földön vértócsák és állati szőr. Ez nem egy bevásárlóközpont, ahol a tálcás hús nejlonborítása elfedi a véres valóságot, letagadhatatlan, hogy itt egy érző és élni akaró állatnak meg kellett halnia a vasárnapi ebédhez. A piac többi része pazar zöldségkínálatával, gyümölcseivel, dinnyéivel, halaival és rákjaival mindenféle igényt ki tud elégíteni, leszámítva a higiéniai alapkövetelményeket. A tengerpart gyönyörű, de a negyven Celsius fok ellenére is inkább a bárokban ücsörögnek az emberek, és csak kevesen fürödnek. Goa csak közigazgatásilag India, szellemében elsekélyesedett, kereskedők lakta üzletközpont lett, ahol sem az ország régi kultúrája, sem pedig az újkori kereszténység nem tudott élő maradni. Pedig a Szent Inkvizíció igazán mindent elkövetett, hogy Goa az idők végezetéig a keleti kereszténység missziós központja legyen, sőt az inkvizíció itt, ha lehet, még kegyetlenebb volt, mint Spanyolországban. Goa tiszta és szép, és aki Indiából csak ennyit lát, azt nagy megrázkódtatás nem érheti, és még az is lehet, hogy csótányt sem fog hazavinni a hátizsákjában. Old-Goát érdemes végigizzadni, itt emelkednek ugyanis Ázsia legnagyobb keresztény templomai (a főtéren helyiek ezreit végezték ki a missziós hit fanatikusai), és itt nyugszik arany- és üvegkoporsóban 7-8 méter magasan Xavéri Szent Ferenc holtteste. Sajnos nem az egész teste, mert az egyik kezét Rómába vitték ereklyének, nagylábujjait pedig fanatikus női hívek harapták le – mindebből az említett magasság miatt semmi sem látszik, Xavér papírvékony arcéle éppen hogy észrevehető az üvegfal mögött.

Még eljutunk Margaoba és a Kolva Beachre, aztán elkezdődhet a hazaindulás tébolya. A várakozás az, ami öl. Bombayban tizennégy órát, Aurangabadban négy órát, Moszkvában hét órát várunk. Várakozás az utazás is, amíg oda nem érsz, ahova elindultál. Ahmedabadból Keralába úgy harminc óra, visszafelé hosszabb, szakaszonként sokkal több, várni kell az indulásra, várni, amíg megérkezel. Vársz arra is, hogy várakozhass és gyilkolódik a türelem. Egyre kevesebb leszel és egyre többet tudsz. Vár a nyugdíjas a nyugdíjra, a dolgozó a munkaidő végére, mindig van valami, amire látszólag várni érdemes.

Ha megérkezel, úgysem azt kapod, amire vártál. Vagy sokkal többet, vagy a töredékének a maradékát, előre soha nem tudhatod. A szállodás várja a vendéget, hogy aztán kirúghassa, a pincér a baksisalamizsnát, a koldus a szánalom fillérjeit, a buddhisták a megvilágosodást várják, a megvilágosodottak a híveket, de a türelem folyamatosan gyilkol. Az emberi gerinc középpontjában van egy pont, ahol az energiát őrzi minden ember, és ezt a pontot csapolja meg minden várakozással töltött perc. Mindegy, hogy mire vársz, egy könyv végére akarsz jutni olvasóként, vagy csak egy órát kell elütnöd, kevesebb leszel és öregebb. Csak Keralában a teaszüretelők nem várnak semmire. A hatalmas dombok zöld teacserjéi között apró mozgásukat csak a kutyák felügyelik, hátukra tűz a nap, kalapjuk árnyéka az otthon melege. Dharampurban a törzsi emberek csak egy kicsi termést várnak, egy egészen kicsi termést, nem többet, mint tavaly, csak elég legyen, nincsenek nagy vágyaik, csak az életükről van szó. Esténként az istentisztelet alatt Krisztustól várják a kegyelmet az egyszerű fagerendákból felállított templomaikban. De Dharampurban nem könyörögnek esőért, csak a jezsuita szerzetes újszövetségi történeteit hallgatják – az eső magától jön, nem Krisztus kegye, hanem törvényszerűség, aminek Krisztus is aláveti magát.

A jezsuita szerzetes a szolgálat végét várja, a visszavonulás háza is áll már, fiatal barátja a munkája gyümölcsét a gyermekek gyarapodó tudásában látná, de amit ezen a héten megtanít, a következő héten elfelejtik a diákok. Mégis érdemes. Nem bolondság gyermeket nevelni, teacserjét ültetni, istenhez imádkozni és templomot építeni, ahová ma már csak a turisták járnak, és nem reménytelen halászni az egyre kevesebb halat adó tengerben, nem reménytelen élni az életet, bármilyen is az.

Indiában az élet színvonala esetleges, ezért nem is fontos. A létezés ténye mindennél döntőbb érv. Nem láttam flegma, gazdag indiait, aki különbnek hitte volna magát gazdagsága okán, aki ne tudta volna, hogy az élete ezermillió szállal hozzá van kötve a koldus, a bételárus, a borbély, a riksás, a piacos vagy egy halász életéhez. A köpőcsészéket tisztító tízéves fiú nem irigy a taxisdroszt vezetőjére, csak kivár, hátha az ő sorsa is rejteget jó munkát, házasságot és gyermekeket, jó családi ebédet, adakozást, valamit, amivel ő is érezhetően ezermillió szállal kötődhet majd az emberi közösséghez.

Indiát a misztika földjeként tartják számon, pedig a Mahabhárata, a Védák, az Upanisadok világa nem élhető meg jobban Indiában, mint bárhol másutt a világban, tehát az igazság Indiában is éppúgy rejtve van, mint az iszlám tanítása az arab világban, Kínában a konfucianizmus, a zen vagy a csan buddhizmus, vagy a kereszténység Betlehemben. Az ember mindenhol ugyanazokat a kondíciókat pazarolja el, vagy nyeri meg magának.

Szerző: Ivanics Zsolt

Hozzászólások

Légy az első hozzászóló!

Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Programok

Mai események
  • Semmi
Közelgő események
  • Semmi
Linkcsere
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.