JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona
Tudod-e...
...miért szeretnék egyesek, hogy azt mondd: Góranga?
Mert nem tudnak szanszkritul.


Csütörtök esték

Megjelent: 2007. Október 19. Megtekintve: 2652
Szeretném felhívni a figyelmedet egy ingyenes programra, amely – az Indiai Nagykövetség támogatásával – immár 1993 óta rendszeresen várja az India iránt érdeklődő látogatókat.

Az előadássorozat szervezője Dr. Négyesi Mária az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszékéről. (Szerénytelen személyemmel tolmácsként vagy látogatóként találkozhatsz, néha pedig előadóként.) A tanév során (kb. szeptember közepétől december közepéig és február elejétől május végéig) minden csütörtök este hat órakor más-más meghívott szakember beszél valamely Indiával szegről-végről kapcsolatos témáról. Az előadás előtt és után ingyenes hindí nyelvórákra is van lehetőség (bár értelemszerűen kezdőként csatlakozni csak a tanév elején érdemes; öt órától haladó, hét órától pedig kezdő nyelvóra).

A helyszín az ELTE Múzeum körúti komplexumában a B épület, első emeleten a lépcsővel szemben (nem a félemeleti nagyelőadó).

A pontos programot sajnos ritkán lehet hosszú távra előre tudni, mivel az előadók beszervezése folyamatos munkát igényel, és még így sem teljesen biztos. Magam sem tudom garantálni, hogy mindig megtalálod a honlapon a friss és aktuális programot, de igyekezni fogok, hogy időben frissítsek - keresd az Eseménynaptárban a csütörtök estéket.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!


Hozzászólások

Légy az első hozzászóló!

Új hozzászólás küldése

Név : Névtelen

Formázás: Záró elemek
antibotimage
  Mi ez?
Opciók :
Cikktérkép
Archívum
Belépés





Ki van itt?

Összesen:
0 tag
8 vendég
Legújabb tag: takacs
Programajánló

Mai események
  • Semmi
Közelgő események
  • Semmi
Legújabb

Legnépszerűbb
Új a fórumban

Linkcsere
Xaraya motorral
Get Firefox!
  Segitek.hu   BestTop   websas.hu   Magyar Honlap Linkek
WYW kereső

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.