Nem gondoltam volna, hogy valaha eljön az a nap, amikor én (Dániel, nem Móni) írok filmajánlót a JÉIndiára... De eljött. Igaz, a film nem bollywoodi, még csak nem is indiai, sőt, még színészek sincsenek benne, mert rajzolt. Viszont zenés-táncos, azzal nincs hiba. Hogy mi ez a film? Ez kérem szépen a Szítájana, hivatalos címén Sita Sings the Blues.
Ja, és NEM a filmklubban lesz, tehát nem a Pirro a helyszín, csak nincs kedvem emiatt átszabni a honlapot, tehát tekintsetek el attól, ami itt jobbra fent írva vagyon.
A lényeg tehát: az Anilogue fesztivál keretében november 29-én 19:30-kor a Toldi moziban, és nov. 30-án 21:00-kor az Uránia dísztermében látható lesz a világraszóló mű: a Sita sings the Blues. Sajnálom, hogy csak most szólok a dologról, de nekem is épp hogy tudomásomra jutott. Még a jegyeinket sem foglaltam le, annyira rendes vagyok, hogy először a honlapra teszem ki. Amúgy az Urániába online is lehet jegyet foglalni, és elővételben átvéve olcsóbb:. A jegyek 620 forintos kedvezményes áron kaphatók november 26-án 18 óráig. E napon 18 óra után az elővételi lehetőség megszűnik (a lefoglalt, de át nem vett jegyeket a pénztárgép törli). November 27-i pénztárnyitástól a jegyár 890 forint.
No akkor most ajánlanom kéne ezt a filmet. Röviden: akinek mond valakit az, hogy Rámájana, az nézze meg, mert nem tudja, mit hagy ki, ha nem teszi. Amúgy a film hivatalos honlapját is érdemes megnézni. A trailere pedig itt található.
Egy kis háttérinformáció. Az alkotója egy Nina Paley nevű amerikai hölgyemény, akit a sorsa egyszer Indiába vetett, mert a pasija odaköltözött dolgozni. Ő lelkiösmeretesen - többek között a klasszikusok, például az eposzok olvasásával - készült a nagy kultúrkalandra, majd kiment a pasi után. Amaz meg emailben szakított vele. Ezek után nem csoda, ha a hölgy kiakadt - és talán az sem csoda, ha kissé pesszimista hangulatban olvasta tovább a Rámájanát. Felfigyelve arra, hogy ha őszintén megvalljuk, micsoda egy hímsoviniszta mű ez.
Hát ebből alakult ki néhány év alatt a Szítájana (Sitayana), vagyis mondjuk "Szítá pályafutása" munkacímet viselő rajzfilm, mígnem kinőtte magát az egészestés Sita Sings the Blues eposz-opusszá. A film zseniálisan gyermekded rajzaival, fárasztóan és bájosan idióta részleteivel és zseniálisan cinikus humorával már önmagában is remekmű volna, de ami még izgalmasabbá teszi ezt a kultúrközi kalandot, az a régi slágerek beledolgozása. A bollywoodi művekhez hasonlóan zenés betétek szakítják meg a filmet, melyekben a húszas-harmincas évek énekeire remekül koreografált nonszensz-jelenetek hangsúlyozzák a történet aktuális epizódját.
Csak ismételni tudom magamat: nézzétek meg!
0 tag
20 vendég
