India táncainak történelme

Megjegyzés: a cikk szerzője és a copyright tulajdonosa Somi Panni. Az illusztrációnak használt képek részben Somi Panni tulajdonai, részben webes forrásokból származnak.

A múlt

A klasszikus indiai táncot az indiai hagyomány több ezer évesnek tartja. Feltételezhető, hogy egy korai formája, már az Indus-völgyi civilizációban (virágkora kb. i.e. 2300-1800) létezett. Ennek technikájáról nem tudunk semmit. Szerepére is csak következtetni lehet. Az ásatások során előkerült leletek egy feltehetően jómódban élő földműves népet sejtetnek. Ezek az emberek valószínűleg a jelenleg Dél-Indiát benépesítő dravida népek ősei lehettek. Mint minden, a föld termékenységétől nagymértékben függő népnél, itt is fejlett anyakultusz alakulhatott ki. Megjelent, az ásatások során előkerült pecsételők tanúbizonysága szerint, a termékenységet biztosító anyaistennő társa, a későbbi Siva istent idéző teremtő férfiisten is. Az Indus-völgyi civilizációban megtalálható volt a Dél-Indiában jelenleg is erős vízkultusz, fakultusz, valamint a termékeny istennő és a teremtő férfiisten tisztelete. Hogy a templomok milyenek voltak, miből álltak az istentiszteletek, nem tudjuk. Az ásatások során előkerült bronz táncosnőszobor sem tudja sajnos elmondani, hogy az őt ihlető táncosnő – ha egyáltalán táncosnő volt – vajon milyen szerepet játszott az akkori társadalomban. Mindenesetre ez az első ilyen ábrázolás, amely India területén előkerült. Elképzelhető, hogy a később széles körben elterjedt, áldozati táncot előadó templomi táncosnők korai őse lehetett, de ezt a feltevést bizonyítani azonban elég bajos lenne.

Indiában a történetírás sohasem tartozott a fontos dolgok közé, így aztán az európai középkornak megfelelő időszakban sok helyütt még az uralkodó személye sem biztos, nemhogy a dráma és tánctörténet részletei. Szerencsénkre azonban fennmaradtak olyan kéziratok, amelyek teljes részletességgel elénk tárják egy-egy időszak színházi kultúrájának részleteit. Az egyik, talán legfontosabb ilyen mű szanszkrit nyelven íródott, címe: Nátjasásztra, azaz a Dráma kézikönyve. Írójaként egy bizonyos Bharata szerepel, akiről nem tudunk semmit, csak feltételezni merjük, hogy ő a valóságban legfeljebb összerendezgetője lehetett a korábbi évszázadokban ismeretlen szerzők által elkészített szövegeknek. A kézirat 37 fejezetből áll és kimerítően tárgyal mindent, ami a színházzal kapcsolatos. Zene, tánc, dráma, darabírás, a színház építése, a próbafolyamat, a színészi játék, a közönség, színházesztétika, a dráma hatásmechanizmusa mind-mind szerepet kap benne. Egy ilyen bonyolult és rendkívül kidolgozott mű csak akkor jöhetett létre, ha a színháznak – és ez jelen esetünkben valamiféle zenés táncszínházat takar – már régóta kialakult rendszere, több évszázados hagyománya volt. A Nátjasásztrában leírt tánc, hiszen minket most leginkább ez érdekel, a világ talán legősibb musicaljének mozgásrendszere lehetett. Találunk benne szólótánc leírást, a lépések, ugrások, lábemelések, kézjelek, szemmozgás stb. pontos, részletekbe menő kifejtésével és megtaláljuk a drámában szereplő karakterek (különféle lelkivilágú emberek, istenek, démonok, állatok stb.) mozgásának technikai tudnivalóit. A táncosok eredetileg férfiak és nők is lehettek, majd később a nők, nyilvánvalóan a politikai és társadalmi rend változásának hatására, kiszorultak a színházból és hosszú ideig a női szerepeket is férfiak táncolták.
A Nátjasásztrában leírt színház valószínűleg a 3-6. sz. körül élhette fénypontját, majd a 10. sz. után háttérbe szorult. Ekkor jöhettek létre azok a tánc- illetve drámastílusok, amelyek azután a helyi népi műfajokkal ötvöződve a jelenleg ismert, India egyes területeire jellemző előadói formák kialakulásához vezettek.

A jelen

A modern Indiában megkülönböztetünk úgynevezett klasszikus táncokat, illetve néptáncokat. A klasszikus műfajokat mesternél, illetve iskolai keretek között (művészeti főiskolák, egyetemek) hosszú évek kemény munkájával tanulja az arra érdemes, bizonyos testi jellemzőkkel és tehetséggel bíró táncosjelölt. Ha európai párhuzamot keresnénk, képzése talán a klasszikus baletthez hasonló. Ezek a stílusok színházban láthatók tánc- vagy drámai produkcióként. Nem tudja tehát mindenki, aki az Indiai szubkontinensen látta meg a világot. Az indiai néptáncokról, ellentétben a klasszikus műfajokkal, nem tudunk sokat: ahogy az Indiát lakó népek is rendkívül sokfélék, úgy táncaik is nagyon eltérnek egymástól. Sajnos az indiai néprajztudomány még nem tartja fontosnak a népi és törzsi táncok felgyűjtését, dokumentálását, azok eredeti formájának, funkciójának megőrzését az utókor számára. Nem helyeznek súlyt arra sem, hogy az eredeti népi táncot és zenét elkülönítsék a filmekben látható, tömegigényt kielégítő divattánctól és a népieskedő műzenétől. Vannak azonban kivételek is, hiszen egyre-másra alakulnak a hagyományőrző amatőr néptáncegyüttesek. Néhányat közülük már láthattunk is magyarországi nemzetközi néptáncfesztiválokon, sőt a Pandzsáb államból származó bhangra néptánc világszerte ismertté vált a zenéjét felhasználó mai diszkóslágerek segítségével.