India sok vidékén szokás szép, szimmetrikus mintákat szórni krétaporból a házak elé - mintegy beinvitálva a szerencsét. Ez a rangólí, vagy dél-indai nevél kólam. Ünnepekre, tisztelt vendégek érkezésére a hozzáértő asszonyok hatalmas és elképesztően bonyolult mintákat alkotnak.

Egy közelkép Bhímbetká sziklarajzai egyikéről. A mintegy tizenkétezer évesre becsült fehér sziklarajzok fantasztikus élethűsége jól megfigyelhető rajta.

Bhímbetká sziklarajzai között sok kor és sok stílus figyelhető meg. Érdekes módon az élethű fehérvonalas rajzok jóval régebbiek az itt látható, erősen stilizált, vörösvonalasoknál: ezek mindössze kétezer-egynéhányszáz évesek.

A Madhja Pradés államban, Bhópál városától nem messze található Bhímbetká arról híres, hogy India legrégebbi emberi alkotásai találhatóak itt. A nemzeti parkká nyilvánított terület szélén több száz természetes sziklahajlék található, amelyeket az őskor embere lakóhelyül használt - és ki is dekorált. A föléhajló sziklának köszönhetően a részben vésett, részben festett sziklarajzok fantasztikusan épen maradtak. A rengeteg, különböző korszakokból származó festett felület közül a leghíresebb a képen látható "állatkert-szikla", amely az itt előforduló műalkotások legrégebbi periódusába tartozik: körülbelül tizenkétezer évesnek tartják.

Az Itimád-ad-Daula síremlék belső falait nem drágaköves berakás díszíti, hanem perzsa stílusban készült falfestmények.

A nyugat-indiai varlí (warli) törzs díszítőművészetének izgalmasan egyszerűsített figurái manapság egyre divatosabbak városi körökben is.

Lovagregény indiai módra. A palotában – középen – az epedő hölgy várja szerelmét, miközben a főnemesi papa (gondolom, legalul) mit sem sejt. A hölgyemény bizalmas barátnője eregeti le a kötelet a lovagnak, aki serényen igyekszik felkúszni rajta. A harcosi rangját jelző napernyőt másztában is gondosan magánál tartja. Az ablak alatt a legény hű haverja vár a lóval, hogy ha hirtelen kellene távozni, pácban ne maradjon a hódító.

Az indiai festészet egyik kedvelt témája a "szent család" – Siva famíliája, amint kedélyesen piknikeznek valahol a Himalájában. Középen baloldalt Siva, alatta Nandí, a hátasa; tőle jobbra Párvatí, és alatta az ő hátasa, a tigris. Kétoldalt gyermekeik: a bal szélen a hatfejű és tizenkétkarú Szkanda áll, a jobb szélen pedig a négykarű, elefántfejű Ganésa.

A gópík Krisna legénykorának szereplői: Vrindávana környékének csinos tehenészlányai. Ez a festmény az udaipuri királyi palota egyik régi ajtaján mutatja be őket – az ajtó másik szárnyán pedig Rádhá és Krisna látható.

Krisna és kedvese, Rádhá egy régi festményen (hajdani ajtón) az udaipuri királyi palotában.

A dekoratív festés különféle stílusirányzatai békésen megférnek egymással az udaipuri palota falán.

Az udaipuri királyi palota bejárata. Azt mesélik, Rádzsaszthánban minden harcosi rendbe tartozó ember háza falán ott kell díszelegnie a vitézséget jelképező lónak. Érdekes az evolúciós progresszió is a lóra festett uralkodótól a festett őrön át a modern jegyszedőig.

A dzsódhpuri királyi palota egyik lakótermének mennyezete – amelyre minden szóba jöhető díszítményt felhordtak, és valahogy mégis harmonikusra sikeredett.

A multikulturális padló: Kocsi (Cochin) városának zsinagógáját kantoni csempével padlózták. E kézi gyártású csempék világhíréhez Salman Rushdie is hozzájárult "A mór utolsó sóhaja" című regényével, ahol ő is említi, hogy a csempék között nincs két egyforma. Mint azt a fenti képen is láthatod, ez egy kissé költői túlzás, és csak annyira igaz, amennyire minden kézimunkára rámondható.

Móhiní a transzszexualitás ritka példája: ő Visnu női alakja, amelyet akkor öltött fel, amikor egy kicsit el kellett csavarni a démonok fejét, hogy az istenek visszaszerezzék tőlük a halhatatlanság italát. A részleteket lásd: Az óceán kiköpülése. Ez az erősen megrongált festmény Tiruvanantapuram városában, a Mattancherry-palota női lakosztályának falán található.

Egy templomi elefánt sminkje ünnepnapon.

Az elefánt szeme akkor is szomorkás, amikor a kis mitugrász emberek ünneptarka színekkel sminkelik ki az arcát.

A dzsainizmus a világi hívek élettevékenységét is erősen korlátozza: nem szabad például földművesnek lenni, mert az számtalan kukac és bogár elpusztításával jár, és ez ronda dolog. Mit volt mit tenni, a legtöbb dzsaina kereskedelemmel foglalkozott – és jól megszedte magát. Volt pénz pazarul díszített templomokat építeni, annak ellenére, hogy a közösség sosem volt nagyon nagy.