A mudrák, vagyis szimbolikus kéztartások, a buddhista és hindu ikonográfiában egyaránt fontosak. A mudrā szanszkrit szó eredeti jelentése ‘pecsét’ – ebből ‘ismertetőjel’, és így az ábrázolt személy felismerését, kontextusba helyezését segítő kéztartás.

Ma, amikor a virtuális világfalu már-már valósággá vált, és a tényleges utazás is egyre kevesebb akadályba ütközik, egyre gyakrabban bukkannak fel az India iránt különösebb érdeklődést nem tanúsító ember mindennapi életében is újonnan hozzánk érkező ind szavak és kifejezések. A magyarul könnyen kiolvasható, és mégis a teljesen pontos kiejtésre vonatkozó információt is megadó átírási megoldás az úgynevezett bővített magyar átírás. Ez azt jelenti, hogy egyes betűk alatt vagy fölött mellékjeleket találsz; ha azonban ezeket (a magyarban is használt ékezetek kivételével) teljesen figyelmen kívül hagyva egyszerűen józan magyar paraszti ésszel kiolvasod a szót, akkor máris nagyon közel jársz a helyes ejtéshez.

Az indiai ételek "nevezéktana" lényegében egyszerű, ugyanis a legtöbb étel neve a fő alapanyag megnevezéséből áll, dekorálva vagy a másik fő alapanyaggal, vagy az elkészítési mód nevével – esetleg mindkettővel. Nem túl sok tipikus alapanyag és készítési mód (vagyis főzési technika és fűszerezési stílus kombinációja) nevének megtanulásával az indiai étlapok nagy része érthetővé válik. Az indiai konyhára kevéssé jellemző az a magyar (európai) szokás, hogy viszonylag kis számú "hivatalosan elismert" ételféleséget ismerünk, amelyeknek szigorúan kötött (bár gyakran régiónként, családonként eltérő) receptúrájuk van. Vannak ugyan bevett stratégiák arra, hogy milyen alapanyag milyen jellegű fűszerezéssel a legélvezhetőbb, és létezik jónéhány nagyjából fix receptű "hivatalos" étel is, a leggyakoribb helyzet mégis az, hogy az étel nevéből elsősorban az derül ki, miből van – nem pedig az, hogy pontosan milyen ízű, milyen állagú lesz. Ez egyben azt jelenti, hogy az indiai kaja állandó zsákbamacska: a "tipikus indiai" íz számtalan variációjával találkozhatunk azonos nevű ételeket fogyasztva különféle éttermekben.

A szanszkrit erősen ragozó nyelv, amelyben a névszók nyolc különböző esetben állhatnak. Egy számunkra fontos érdekesség az esetekkel kapcsolatban az, hogy az alanyesetnek is van jele. Én a középiskolában azt tanultam, hogy a magyar nyelvben az alanyeset jele a semmi – szanszkritul azonban a legtöbb szóban a semminél több ez a jel. Magyarán: a szótő (és a szótári alak) nem egyezik meg a szó alanyesetével. Más eseteket nem úgy kapunk meg, mint magyarul (hogy az alanyesethez hozzábiggyesztjük a megfelelő ragot), hanem ha az alanyesetből indulunk, először el kell vennünk ennek az esetnek a jelét, és a megmaradó szótőhöz illesztenünk az esetragot. Többek között azért van erre szükség, mert a szanszkrit főnevek hím-, nő- és semlegesneműek lehetnek, és az alanyeset végződése (jobbára) a nyelvtani nemüket is elárulja. Ez azt eredményezi, hogy amikor nem-indiai – például magyar – nyelvű szövegben szanszkrit szavakat emlegetünk, választanunk kell, hogy az alanyesetüket, vagy pedig a szótövüket tüntessük fel.

A szanszkrit nevek szinte kivétel nélkül beszélő nevek, vagyis olyan szavak, amelyeknek értelme leírja a megnevezett személyt vagy fogalmat.

A védikus vallás az Indiába az i.e. II. évezred folyamán bevándorló nomád árja törzsek vallása, amelyet a védáknak nevezett szent szövegek őriznek. E vallás számos istene megtalálható a hinduizmusban, ám jobbára átértékelt funkcióban.

Férjéhez, Brahmához hasonlóan Szaraszvatí istennő szerepe is sokat változott az idők során. Eredetileg üdvözítő-tisztító folyamistennő lehetett (erre utal neve is, melynek jelentése: tavas vagy ingoványos). Az érett hinduizmusban elsődlegesen a kimondott szó (Vács) istennője, így az ő felségterülete az ékesszólás, költészet, a szent himnuszok (Gájatrí) és a zene. Őt tartják általában a műveltség és a tudományok istennőjének is, ezért napjainkban az oktatási intézményekben gyakran megtalálhatjuk ábrázolásait.

Párvatí az Istennő (Déví) szépséges és jóindulatú megjelenési formája, vagy ilyen formáinak leggyakoribb példája. Ebben az alakjában az Istennő a termő föld és a tápláló anya, szerető hitves és csábos nő. Amikor Siva feleségéről beszélünk, a leggyakrabban ezen a néven nevezzük, bár az Istennő többi aspektusa éppúgy tekinthető a Nagy Isten feleségének.

Az Istennő (Déví) számtalan alakja közül Kálí a sötét és fenyegető változatok egyfajta gyűjtőneve. A nagy istennő a termékeny földanyával (is) azonosítható, és a termékenység fogalma a világ legtöbb mítoszában mélyen összefonódik a vérrel és a halállal.

Laksmí, mint azt neve (szanszkritul: előjel, jószerencse) is jelzi, a szerencséért, gazdagságért és szépségért felelős istennő. Másik gyakori neve is hasonló értelmű; a Srí szót igen nehéz lefordítani, de eredetileg leginkább a kifejezetten királyi méltóságot, pompát és erényt jelenti. Ennek az uralkodói dicsőségnek a megszemélyesítése az istennő.

Durgá az egyetemes Istennő (Déví) harcias megjelenési formája; az istenek saktijának, energiájának az a része, amely arra hivatott, hogy legyőzze a kihívásokat, elpusztítsa a démonokat. Eredetmítoszai többségében általában kifejezetten erre a célra alkotják őt az istenek, és ruházzák fel mind a saját fegyverükkel, hatalmuk egy részével vagy éppen egészével. Ő a pozitívan harcias istennő, akitől a rendes embernek nincsen félnivalója, viszont ha megnyeri magának az istennő kegyét, akkor nyugton számíthat védelmére.

A Déví szó egyszerűen csak istennőt jelent. Bár a „hivatalos” hindu pantheonban számtalan istennő található, ők legalább olyan könnyen értelmezhetőek egyetlen istennő különböző arculataiként, mint amilyen könnyen a sok férfi isten mondható egyetlen Isten eltérő formáinak. A Déví név legelsősorban Siva feleségére vonatkozik, de – különösen a Mahádéví, Nagy Istennő formában – arra utal, hogy ő „az Istennő”, és nem csak egy a számtalan közül. Alakja Siváéhoz hasonlóan összetett: ő a mindenség tápláló és oltalmazó anyja, de ő a sötét Földanya is, aki vérre szomjazik, és csak a holtak vérével öntözve válik igazán termékennyé.

Az eredeti Véda-himnuszokban a Visnu név a napisten egyik jelzője, vagy a Nap egy bizonyos sajátságának a megtestesítése: a „lépni” jelentésű igegyökből származó név a felkeléstől delelésig, deleléstől lenyugvásig és lenyugvástól újra felkelésig vándorló Napra utal. Talán e pozitív, éltető és sarkalló erejében rejlik annak a folyamatnak a csírája, amivel az idők során főistenné nőtte ki magát, olyan figurává, aki hála és szerető odaadás tárgya, nem pedig meghunyászkodásra és lekenyerezésre kényszerítő büntető isten.

Brahmá a modern hinduizmus istenháromságának elvileg egyenrangú tagja, a gyakorlatban azonban legfeljebb névlegesen imádják. Ő a teremtő isten, és őbenne testesül meg a világot működtető és létesítő elvont erő.

Siva összetett, sokrétű, ellentéteket önmagában egyesítő istenség. Még a végletekig egyszerűsített modern hindu istenháromságban is kettős szerepe van: bár elvileg a „pusztító” címet viseli (a teremtő Brahmá, és a fenntartó Visnu mellett) , egyben ő az újrateremtő is, akinek pusztítása a gonosz eltörlése, az alkotást nélkülözhetetlenül megelőző takarítás. Ugyanakkor ő a férfierő és a nemzés istene is, és ráadásul a táncosok és zenészek patrónusa (Natarádzsa), művészetük megalapítója.

A hétköznapok és a modern élet számontartására India a nyugati Gergely-naptárt használja, azonban a vallási tevékenységeket – és így a vallásos ünnepnapokat is – hagyományos naptárak szerint időzítik. E hagyományos naptárak a hold mozgásához igazodnak, ezért a napév napjaihoz viszonyítva évről évre máskor következik be ugyanaz az ünnepnap.

A hétköznapok és a modern élet számontartására India a nyugati Gergely-naptárt használja, azonban a vallási tevékenységeket – és így a vallásos ünnepnapokat is – hagyományos naptárak szerint időzítik. E hagyományos naptárak a hold mozgásához igazodnak, ezért a napév napjaihoz viszonyítva évről évre máskor következik be ugyanaz az ünnepnap.

A helyi változatokon kívül a vallási illetve felekezeti hovatartozás is rányomja bélyegét arra, hogy ki mit eszik.

Természetesen az indiai konyha éppoly változatos, mint India kultúrájának más oldalai. Az India valamely vidékén felnőtt ember számára egy másik indiai állam konyhája legalább annyira idegen, mint nekünk az olasz vagy a francia szakácsművészet.

Nem minden indiai étel indiai étel.