A díválí – a mécsesek ünnepe – idején mindent apró lámpácskákkal kell kivilágítani. Bár az elektromos karácsonyfaizzók is tarolnak, talán még ők sem múlják felül népszerűségben a hagyományos agyagmécsest, amelyhez egyszerű, gyapotból kézzel sodort kanócot kell használni.

Díválí ünnepe előtt két nappal már-már kötelező valamilyen új edénnyel gyarapítani a háztartást, amolyan "apád-anyád idejöjjön" elv alapján. Ilyenkor nem csak a ma legkedveltebb acél- és műanyagedények fogynak jól, hanem a hagyományos, városon már inkább csak dísznek és szertartási kelléknek használt agyagedények is.

Közeleg a díválí ünnepe – ilyenkor jól keresnek a virágfüzér-árusok, mert a házakat is ki kell díszíteni, és a templomokba is illik ajándékot vinni.

Szinte minden indiai ünnep – így a kép készítésekor közelítő díválí is – megköveteli, hogy a napot tűzijáték-durrogtatás zárja. A petárdák és röppentyűk ilyenkor igen kelendőek lesznek a bazárban.

Közeledik a díváli, a fény ünnepe. Már jónéhány nappal korábban elárasztják a piacokat az agyagmécsesek – egyszerű és fullextrás kivitelben.

Két szádhu – vándoraszkéta – pihen Udaipur városi forgatagában. A hiányosabb öltözetűnek a kezében egy csilam, vagyis végtelenül egyszerű agyagpipa van.

Hétköznapi élet egy falusi víztározó partján, nem messze Udaipurtól.

Udaipur városát az útikönyvek szeretik Kelet Velencéjének becézni. Nem mintha sok hasonlóság volna a két város között – fizikailag pusztán annyi, hogy Udaipur is viszonylag vizes hely, két nagy mesterséges tó van a közepén (csatornáknak viszont nyomuk sincs). Hangulatban már talán több közös vonást találunk: Udaipur csendes, kulturált benyomást kelt az emberben.

A fő tó közepén két sziget található – őket ábrázolja éjjeli pompájukban ez a kép. A jobb oldali a Dzsagnivász sziget, amelyet betölt a Lake Palace hotel. Ez korábban a maharadzsa egyik palotája volt; ma az egyik – talán egyenesen a – legelőkelőbb szálloda Indiában. A bal oldali pedig a Dzsagmandir sziget, amelyet kényelmes pihenőparkká képeztek ki.

Egy kis turistáknak rendezett néptáncelőadás Udaipurban. Az idősödő és testesedő hölgyike nagyon de nagyon tudott táncolni.

Egy rádzsasztháni néptánc – vagy talán akrobatabemutató? – keretében a hölgyike a teste különböző részeire kötözött cintányérokat csattogtat ütemre a jobb kezén lengő másik cintányérral.

Egy kis hétköznapi mosás a Picsólá-tó partján, Udaipurban.

Lovagregény indiai módra. A palotában – középen – az epedő hölgy várja szerelmét, miközben a főnemesi papa (gondolom, legalul) mit sem sejt. A hölgyemény bizalmas barátnője eregeti le a kötelet a lovagnak, aki serényen igyekszik felkúszni rajta. A harcosi rangját jelző napernyőt másztában is gondosan magánál tartja. Az ablak alatt a legény hű haverja vár a lóval, hogy ha hirtelen kellene távozni, pácban ne maradjon a hódító.

Az indiai festészet egyik kedvelt témája a "szent család" – Siva famíliája, amint kedélyesen piknikeznek valahol a Himalájában. Középen baloldalt Siva, alatta Nandí, a hátasa; tőle jobbra Párvatí, és alatta az ő hátasa, a tigris. Kétoldalt gyermekeik: a bal szélen a hatfejű és tizenkétkarú Szkanda áll, a jobb szélen pedig a négykarű, elefántfejű Ganésa.

A hölgyemény persze direkt állt be baksisért – de akkor is csodásan mutat a piros ruhája a bujazöld trópusi vegetáció előtt. A helyszín Udaipur, a Társalkodónők Kertje nevű park, amely hajdan a királyi család hölgyeinek volt a magánterülete.

Íme a valódi lótusz – merthogy azoknak a virágoknak a nagy része, amiket a hétköznapokban lótusznak nevezünk, valójában tündérrózsa.

Színes üvegintarziával készült ez a káprázatos pávamadár az udaipuri királyi palotában.

A gópík Krisna legénykorának szereplői: Vrindávana környékének csinos tehenészlányai. Ez a festmény az udaipuri királyi palota egyik régi ajtaján mutatja be őket – az ajtó másik szárnyán pedig Rádhá és Krisna látható.

Krisna és kedvese, Rádhá egy régi festményen (hajdani ajtón) az udaipuri királyi palotában.

A dekoratív festés különféle stílusirányzatai békésen megférnek egymással az udaipuri palota falán.

Az udaipuri királyi palota bejárata. Azt mesélik, Rádzsaszthánban minden harcosi rendbe tartozó ember háza falán ott kell díszelegnie a vitézséget jelképező lónak. Érdekes az evolúciós progresszió is a lóra festett uralkodótól a festett őrön át a modern jegyszedőig.