[
Művészet
|
Magyarország
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2010. Május 17. Megtekintve: 328
Az Iparművészeti Múzeum pályázatot ír ki padlómatrica tervekre „Az indiai hatás – The Indian impact” témakörben. A legjobb terveket megvalósítjuk, a matricákat a Múzeumok Éjszakáján 2010. június 19-én az Iparművészeti Múzeumban vagy a Múzeum épülete előtt helyezzük el.
Tovább ( 112 szó
— nincs hozzászólás )
[
Hinduizmus
|
Kiemelt linkcsere
]
Beküldte: Dániel Megjelent: 2009. Augusztus 01. Megtekintve: 605
A magyarországi vaisnava közösség honlapja. Nandafalva 1979-ben alakult. Kezdetben a ma jógakolostorként működő szomszédos épületben gyakorolta lelki életét a közösség; a tanya egyik szobáját rendezték be kápolnának. A rendszerváltást követően újabb családok költöztek a lelki oázist jelentő alföldi tanyavilágba. A hagyományos hindu és magyar elemeket ötvöző új templom 2000-ben épült.
[
Közlemények
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2009. Március 29. Megtekintve: 1197
A Google AdSense hirdetési rendszere hamarosan újfajta sütiket (cookie) kezd el használni. Mivel a
JÉ! India honlapon is láthatóak Google hirdetések, az azt jelenti, hogy ezek a sütik a te gépedre is rákerülnek. Ez persze nem baj, és ugyanez lesz a helyzet a világ minden olyan honlapjának látogatóival, aki Google AdSense hirdetéseket használ - de ha valaki úgy gondolja, hogy a "beírtak engem mindenféle könyvbe" típusú modern kommerciális világ nem az ő világa, akkor itt megtudhatja, hogyan lehet (állítólag) kiköszönni (opt out) ezeknek a sütiknek a világából.
Tovább ( 141 szó
— nincs hozzászólás )
[
Film
|
Hinduizmus
|
Humor
]
2008; írta és rendezte: Nina Paley; angol nyelvű - állítólag magyar szinkrontolmácsolással [remélem, fülhallgatóban, nem pedig hangszóróba, mert nincs az a pénz, amivel rávehetnek, hogy én azt hallgassam]
Szerző: Dániel Megjelent: 2008. November 25. Megtekintve: 1196
Nem gondoltam volna, hogy valaha eljön az a nap, amikor én (Dániel, nem Móni) írok filmajánlót a JÉIndiára... De eljött. Igaz, a film nem bollywoodi, még csak nem is indiai, sőt, még színészek sincsenek benne, mert rajzolt. Viszont zenés-táncos, azzal nincs hiba. Hogy mi ez a film? Ez kérem szépen a Szítájana, hivatalos címén Sita Sings the Blues.
Tovább ( 343 szó
— nincs hozzászólás )
[
Hinduizmus
|
Állatvilág
|
Magyarország
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2007. November 24. Megtekintve: 2101
Csak most jutott a fülembe, hogy a Budapesti Állatkert elefántházában szép nagy
Ganésa-szobrot helyeztek el.
Tovább ( 407 szó
— 3 hozzászólás )
[
Nyelv
|
Praktika
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2007. November 06. Megtekintve: 25032
A honlap egyes részein - különösen a szófejtőkben - előfordulnak különleges mellékjelekkel ellátott betűk. Ha modern operációs rendszert használsz, akkor valószínűleg az ezek korrekt megjelenítéséhez szükséges betűtípusok már telepítve vannak a gépedre; előfordulhat azonban, különösen régebbi gépeken, hogy csak fura krikszkrakszot vagy üres négyzeteket látsz a helyükön.
Tovább ( 609 szó
— nincs hozzászólás )
[
Földrajz
|
Utazás
|
Olvasnivaló
|
Kiemelt linkcsere
]
Beküldte: Dániel Megjelent: 2007. Április 20. Megtekintve: 2081
Egy ígéretes magánhonlap nepáli útibeszámolóval és izgalmas kiegészítésekkel, például térképekkel és fotókkal.
[
Történelem
|
Szobrászat
|
Hinduizmus
|
Bhópál
|
Tárgyfotó
]
Megjelent: 2007. Április 19. Megtekintve: 5154
Az ókor multikulti eseményeinek nagyszerű példája a turisták által alig-alig látogatott Heliodórosz-oszlop a Madhja Pradés állambeli Vidisá városka közelében. Egy
Visnu-tisztelő görög férfiú állíttatta az oszlopot az i.e. II. században. Ez a Heliodórosz nevű úriember követségbe jött az akkor görög fennhatóság alatt álló Taxilából (Taksasilá), és feltehetőleg a közép-indiai Sunga dinsztia udvarában tartózkodván hindu hitre tért. Az oszlop tetején egykor
Garuda szobra állt. Ma a környékbeli parasztok és halászok varázserejűként tisztelik az oszlopot, de nem tartják számon sem Visnuhoz, sem Görögországhoz fűződő asszociációit.
[
Kultúra
|
Nyelv
|
Ünnepek
|
Magyarország
|
JéBlog
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2007. Február 19. Megtekintve: 13408
Február 17-én, szombaton megünnepeltük a hindí nyelv világnapját. Tavaly óta létezik ez az esemény; azelőtt csak a hindí nyelv sima napja volt, amit Indiában – ha jól emlékszem – nyáron ünnepelnek. Mivel azonban az Indián kívül hindível foglalkozók általában egyetemi körökbe tartoznak, a nyári időpont nem túl alkalmatos, így hát 2006-tól létezik egy hindí világnap is, amelynek hivatalos dátuma január 10. A nyári hindí-napot általában ősszel ünnepeltük itt Magyarországon; a januárira pedig most, februárban került sor. Következzék egy kis személyes beszámoló róla.
Tovább ( 1056 szó
— 1 hozzászólás )
[
Film
|
Ünnepek
|
Magyarország
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2007. Február 14. Megtekintve: 1302
Kicsit megkésve, de végre kialakult a Hindí Nyelv Napjának és az e havi Filmklubnak a programja. Mindkét buli nagyon elközelgett már; a részleteket az oldal jobb széléről elérhető Eseménynaptárban találjátok (dátumsorrendben kissé összekutyulva – erről nem tehetek, ilyen a naptárkezelőm és kész).
Tovább ( 38 szó
— nincs hozzászólás )
[
Linkcsere
]
Beküldte: Dániel Megjelent: 2007. Február 08. Megtekintve: 1633 Értékelés: 40%
Minden, ami kert – kertépítés, kerttervezés, automata öntözőrendszerek.
[
Zene
|
Buddhizmus
|
Találkozások
|
Pokhara
|
Emberkép
|
Dokumentumkép
]
Megjelent: 2006. Október 05. Megtekintve: 1424
Ez a bácsi érdekes dolgot művel. Egy japán buddhista misszión ügyködik Nepálban, a Pokhara melletti Békesztúpánál, amelyet japánok építettek. Szívesen elbeszélget helyiekkel is, turistákkal is, és közben csodálatosan, gerincbe hatolóan kántál és dobol.
[
Film
|
Buddhizmus
|
Magyarország
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Szeptember 20. Megtekintve: 5088
Életemben nem írtam még filmkritikát. Nem értek hozzá, meg általában
a filmhez sem. Azért megpróbálom elmesélni, miket gondolok Szemző Tibor Az
élet vendége – Csoma legendárium című filmjéről, ha már ellátogattam a
bemutatóra.
Tovább ( 551 szó
— 4 hozzászólás )
[
Festészet
|
Iparművészet
|
Más vallások
|
Helyek
|
Kocsi
|
Tárgyfotó
]
Megjelent: 2006. Szeptember 04. Megtekintve: 2290
A multikulturális padló: Kocsi (Cochin) városának zsinagógáját kantoni csempével padlózták. E kézi gyártású csempék világhíréhez Salman Rushdie is hozzájárult "A mór utolsó sóhaja" című regényével, ahol ő is említi, hogy a csempék között nincs két egyforma. Mint azt a fenti képen is láthatod, ez egy kissé költői túlzás, és csak annyira igaz, amennyire minden kézimunkára rámondható.
[
Kultúra
|
Kiemelt linkcsere
]
Beküldte: Dániel Megjelent: 2006. Augusztus 23. Megtekintve: 2226
Szántó Péter tibetológus és indológus kolléga blogja. Angol nyelven.
[
Irodalom
|
Buddhizmus
|
Modernek
]
Beküldte: Dániel Megjelent: 2006. Június 07. Megtekintve: 1151
Szerző: John Drew
John Drew és versei bemutatása
Tovább ( 258 szó
— nincs hozzászólás )
[
Kultúra
|
Nyelv
|
Irodalom
|
Mazsolázás
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Május 26. Megtekintve: 29317
A közelmúltban hívták fel a figyelmemet arra, hogy a Star Wars filmzene némelyik részében állítólag szanszkritul énekelnek. Megpróbáltam egy kicsit utánajárni ennek a dolognak.
Tovább ( 1353 szó
— 4 hozzászólás )
[
Kultúra
|
Nyelv
|
Történelem
|
Tudomány
|
Hinduizmus
|
Buddhizmus
|
Mazsolázás
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Május 26. Megtekintve: 53958
Benne van a köztudatban, hogy az „árja” kifejezés és a szvasztika szimbólum indiai eredetű. De tulajdonképpen mennyiben, és miért? A tizenkilencedik század második felében kezdtek rájönni különböző tudósok – köztük több német -, hogy rokonság áll fenn az európai (ide most a finnugort ne értsük bele) és az indiai nyelvek illetve a perzsa nyelv között. Ekkor alkották meg az indoeurópai nyelvcsalád fogalmát. Valamikor ekkortájban kezdték a faji fensőbbségi elméleteket is kidolgozni. A fajelmélet megalapozói között volt több nagy tudós is, akit ideológiailag baromira elítélhetünk, és számos téves következtetésre jutottak, amikor bizonyítani akarták a maguk feljebbvalóságát, de ugyanakkor rengeteget tettek az összehasonlító nyelvészetért.
Tovább ( 447 szó
— 5 hozzászólás )
[
Kultúra
|
Nyelv
|
Történelem
|
Mazsolázás
]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Május 26. Megtekintve: 38356
Az előző cikk folytatásaként most néhány olyan szót sorolok fel, amelyek a cigány nyelvekből a magyar szlengbe is bekerültek, vagy például zenekarok nevéből ismerősek sok magyar számára. Ma már általánosan elfogadott nézet, hogy a cigány nép őse Indiából vándorolt Európába, és ennek legfontosabb bizonyítékai közé tartozik a nyelvi rokonság. A romák vándorlásuk során számtalan nyelv szavait bevették a szókészletükbe, máig is elevenen él egy meglehetősen nagy indiai szókincs. A listában csak olyan szavakat említek, amelyeket az a magyar ember is ismerhet, aki sohasem foglalkozott cigány nyelvekkel; az egyértelműen rokon szavak listája természetesen valójában sokkal hosszabb ennél. A számnevek egytől tízig például szinte tökéletesen egyeznek több mai észak-indiai nyelv számneveivel.
Tovább ( 674 szó
— 6 hozzászólás )
-
Opciók :
-
Cikktérkép
-
Archívum