JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona


A reptér, mely nem adja könnyen magát: Tribhuvan, Katmandu

Szerző:  yi-dvags. Megjelent: 2006. Augusztus 22. Megtekintve: 9637
Bár a repülőtereken alkalmazott biztonsági előírások világszerte szigorodnak, Nepál nemzetközi légikikötője még a világlátott utazóknak is okozhat meglepetéseket. Érdemes tehát előre felkészülni arra, ami ránk vár: sok bosszúságot takaríthatunk így meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Első felvonás: behatolás az épületbe

Nepálban a nemzetközi járatok indulása előtt három órával kell kint lenni a repülőtéren, mely késő este 20-30 perc, nappali forgalomban pedig kb. egy óra alatt közelíthető meg a Thamelből. Az első kellemetlen meglepetés azokat éri, akik úgy gondolják, kényelmesen beslattyoghatnak a reptérépületbe a check-in pultokhoz. Korántsincs így. Először is meg kell keresnünk a légitársaságunknak megfelelő kaput (nem túl nehéz feladat) és be kell állnunk az előtte tekergő hosszú sorba. Készítsük elő az útlevelünket és araszoljunk türelmesen a kapuig. Belépés előtt átesünk az első motozáson, majd egy katona szemügyre veszi úti passzusunkat. Az épületbe lépve szusszanásnyi időnk sincs, hiszen csomagjainkat egyből be kell tenni az átvilágító gépbe. Míg hátizsákunk/bőröndünk eltűnik az alagútban, mi is átcsusszanunk egy fémdetektoros kapun. Vigyázat! Az átvilágító futószalagjának végén egy lelkes munkaerő várakozik, akinek feltett szándéka, hogy az összes keze ügyébe kerülő csomagot erős műanyag szalaggal kösse át. Még időben kapjuk ki a kezei közül a kézipoggyászunkat, arra ugyanis nem való szalag, s ha mégis rákerül, csak nehezen távolítható el. Ha mindezen túl vagyunk, elmondhatjuk, sikeresen teljesítettük reptéri hadműveletünk első szakaszát. Legyünk bátran büszkék magunkra, fújjuk ki magunkat, és... semmiképpen se induljunk el a hívogató közelségben álló check-in pultok felé!

Második felvonás: papírmunka

Előbb ugyanis még ki kell fizetnünk a reptéri illetéket, melyet a bejárattól jobbra található fülkénél tehetünk meg. Az illeték összege állandóan változik (természetesen nem csökken), érdemes még a városban megtudakolni, hogy mennyi az annyi. Akinek már nincs rúpiája, fizethet dollárban is, melyet kizárólag ezen a helyen érvényes árfolyamon váltanak be. A befizetést igazoló szelvényt az útlevelünkbe téve most már valóban megindulhatunk a check-in pult felé. Az itteni ügymenet nem különbözik a világ más repterein megszokottól: útlevél és jegy bemutatása, csomagfeladás, beszállókártya (-kártyák) kiállítása. Csoportban, nagyobb társasággal utazóknak a beszállókártyát kiállító alkalmazott környékén lebzselő dologtalan alakok gyakran felajánlják a csoportos beszállítás lehetőségét, hogy „gyorsabban haladjon a sor”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy összegyűjtik az összes útlevelet, majd odavágják a check-ines kolléga orra elé, aki zavarodott képpel próbál az útlevelek számának megfelelő beszállókártyát kiállítani. Ilyenkor természetesen senki nem választhat ülőhelyet, ráadásul az összes poggyászcímkét egyetlen útlevélre ragasztják rá. Ez azért kellemetlen, mert Murphy törvénye szerint Ferihegyen mindig az hagyja el a repteret leggyorsabban, akinek az útlevelén a címkék vannak, s ha valakinek nem érkezik meg a csomagja, hajtóvadászatot kell indítani az igazoló szelvényért. A csoportos check-in elleni végső érv, hogy körülbelül kétszer annyi időt vesz igénybe, mintha mindenki szépen kivárná a sorát.

Becsekkolás után megkeressük a mozgólépcsőt (az alján marcona katona ellenőrzi útlevelünket és beszállókártyánkat), és felemelkedünk az épület emeleti szintjére. Egy (vagy két?) üvegajtón áthatolva a fecnikitöltőhelyre érünk. Fecninek a kilépési nyilatkozat papírját nevezem, melynek még a belépési nyilatkozatnál is kevesebb értelme van, de legalább a kitöltésével is telik az idő. Ha végeztünk, újabb sorban állás, újabb pulthoz járulás a feladat. Ezennel egy – általában meglepően mogorva – hivatalnoknak kell bemutatnunk útlevelünk, beszállókártyánk és fecnink, aki bősz pecsételés után foghegyről odavetett namasztével ereszt útjára bennünket. 10-20 méter megtétele után a váróterem székeire rogyva végre megpihenhetünk.

Harmadik felvonás: melynek végén feljutunk a gépre. Tényleg!

A váróterem, mint neve is mutatja, várakozásra szolgál. Van három bolt is: bátran csokizzuk-kólázzuk el itt maradék rúpiáinkat, máshol már nem lesz rá lehetőség. Mikor már éppen unatkozni kezdenénk megszólal a gépünk utasait hívó hang. Nemek szerint sorakozzunk fel, hatoljunk át a fémdetektoros kapun, essünk át a motozáson, majd mutassuk meg kézipoggyászunkat az asztaloknál felsorakozó katonák valamelyikének. Figyelem: csomagunkat nem csak megtapogatják, hanem kinyitják és ki is pakolják! A szokásos veszélyes tárgyakon kívül általában az elemeket, akkumulátorokat (fényképező, kamera, walkman, zseblámpa, stb) is elkobozzák. Az elkobzás elméletileg azt jelenti, hogy felírják a beszállókártyánk számát és megígérik, hogy célállomásunkra érve megkapjuk tulajdonunkat, ám valójában szinte sosem látjuk azt viszont: vagy átszálláskor keveredik el, vagy már eleve fel sem rakják a Katmanduból induló gépre. Érdemes tehát előrelátóan csomagolni, mert a helyszínen való méltatlankodás mit sem ér. Nekem egyszer egy hegyekben szerzett csodaszép kőről kellett lemondanom, mivel minden bizonnyal hatékony támadófegyvernek ítélték.

Az ellenőrzések legszigorúbb részét ezzel letudva egy lejtős folyosón újabb váróterembe érünk. Itt sincs túl sok szórakozási lehetőség, leszámítva a tévéket. A terem ajtaja a reptér aszfaltjára nyílik. Ide áll be a busz, mely a gépünkhöz transzportál minket (kivéve, ha a gép a kapuhoz közel várakozik – ilyenkor egyszerűen gyalogosan közelítjük meg). A csodaszép Airbus vagy Boeing látványa azonban ne keltsen hiú ábrándot bennünk: még nem érkezett el a beszállás magasztos pillanata. Előbb oda kell mennünk a csomagszállító kocsikhoz és rá kell mutatnunk a saját cuccunkra. Csak akkor indul a berakodás, ha már minden motyót azonosítottak. A gépre felvezető lépcső alján újabb motozás (sőt, az Indiába tartó gépek esetén nem ritkán még a lépcső közepén is!), de ez már nem szegheti kedvünket.

A repülőgép belseje a béke szigete. Mosolygós hölgyek, halk, andalító zene, kondicionált lég. Félájultan a székünkre rogyunk, végtagjaink elernyednek. Kintről tompa puffanások, döngések hallatszanak – a poggyászrakodók lelkesen hajigálják befelé „értékes” és persze törékeny szuvenírekkel telepakolt csomagjainkat. Húsz perc múlva már a Katmandu-völgy felett szállunk, s az ablakon kibámulva azon gondolkodunk, vajon mikor láthatjuk viszont ezt a csodálatos országot.


Hozzászólások

Légy az első hozzászóló!

Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.