JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona


Szófejtők

Tallózás: [ Témák | Forrásnyelv | Szaktémák | Hely ]

Opciók:
Cikktérkép
Archívum

A szófejtők elsődleges célja az, hogy minden érdeklődő számára - de elsősorban azoknak, akik Indiával kapcsolatos témában fordítanak magyarra szövegeket, vagy írnak magyarul bármit - referenciaműként szolgáljanak, feltüntetve egyelőre néhány száz istennév, idővel pedig számtalan egyéb indiai név és fogalom különféle előforduló átírásait és rövid jelentését. Ugyanakkor a honlap indexeként is működnek: egy-egy szófejtő oldalon megtalálhatod, hogy mely más aloldalak és mely képek kapcsolódnak a témához.

Hogy az interneten keresgélők könnyebben rábukkanjanak az itt ki- és megfejtett szavakra, az egyes szócikkek a leggyakoribb hibás írásmódokat is tartalmazni fogják; sajnos Indiáról lévén szó, félelmetesen elterjedtek a téves és pontatlan átírások. A szófejtők használatához itt találsz segítséget.

Természetesen a szófejtőket is véleményezheted és értékelheted, mint szinte minden mást a honlapon. Szófejtők beküldésére azonban ebben a pillanatban még nincsen lehetőség, de hamarosan lesz. Először szeretném az istenhatározónak legalább egy részét beépíteni ebbe a rovatba, és részletesebb súgót, használati utasítást írni hozzá. Ezután engedélyezem majd a szófejtők beküldését, és remélem, hogy mások is hozzájárulnak majd ennek az adattárnak a bővítéséhez. Szívesen fogadok szófejtő-kérelmeket is majd: ha csupán egy üres szót küldesz be szófejtőnek, akkor igyekszem majd azt is belevenni a rovatba.


Figyelem! Az ékezetes betűket az A és a B között, illetve az "Egyéb" címszó alatt találod.
Kezdőbetűk:
Mind
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Y
Z
Egyéb



Lapozás:
|<
<
1
2
3
4
5
>
>|

Rendezés: Dátum Megnevezés Találatok


macsán

[ Kultúra | Hindí | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Augusztus 31. Megtekintve: 1170
Dióhéjban: Magasles
Átírások Ajánlott:macsán Bővített:macsān Standard:macān Ajánlott angolos:machan


macshlí

[ Konyha | Hindí | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Augusztus 12. Megtekintve: 1058
Dióhéjban: hal
Átírások Ajánlott:macshlí Bővített:macshlī Standard:machalī Ajánlott angolos:machli


Madana

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 17. Megtekintve: 1071
Dióhéjban: Káma egyik neve
Átírások Ajánlott:Madana Bővített:Madana Standard:madana Szóelemzés:madana Jelentés:mámorító Ajánlott angolos:Madana Modern:Madan


Madanamóhana

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 17. Megtekintve: 1089
Dióhéjban: Krisna (Visnu) egyik neve
Átírások Ajánlott:Madanamóhana Elfogadható:Madana-móhana Bővített:Madanamōhana Standard:madanamohana Szóelemzés:madana|mohana Jelentés:a szerelemisten megmámorosítója Ajánlott angolos:Madanamohana Modern:Madanmohan, Madan Mohan


Magadha

[ Történelem | Földrajz | Szanszkrit | Földrajzi nevek | Bihár ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 3. Megtekintve: 1228
Dióhéjban: Kelet-indiai terület
Átírások Ajánlott:Magadha Bővített:Magadha Standard:magadha Ajánlott angolos:Magadha


magar

[ Állatvilág | Hindí | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 6. Megtekintve: 847
Dióhéjban: Krokodil
Átírások Ajánlott:magar Bővített:magar Standard:magar Ajánlott angolos:magar Kerülendő angolos:mugger


Maghavan

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 17. Megtekintve: 1580
Dióhéjban: Indra egyik neve
Átírások Ajánlott:Maghavan Elfogadható:Maghaván Bővített:Maghavan Standard:maghavan [Maghavā vagy Maghavān] Szóelemzés:maghavan Jelentés:bőkezű Ajánlott angolos:Maghavan


maharadzsa

[ Társadalom | Magyar | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 21. Megtekintve: 797
Dióhéjban: Király
Átírások Ajánlott:maharadzsa Ajánlott angolos:maharaja Kerülendő angolos:maharajah Modern:maharaj


Mahábhárata

[ Irodalom | Hinduizmus | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 9. Megtekintve: 4585
Dióhéjban: A két ókori ind eposz közül a hosszabbik
Átírások Ajánlott:Mahábhárata Elfogadható:Mahá-bhárata Bővített:Mahābhārata Standard:mahābhārata Szóelemzés:mahā|bhārata Ajánlott angolos:Mahabharata Modern:Mahabharat


Mahádéva

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 17. Megtekintve: 1816
Dióhéjban: Siva egyik neve
Átírások Ajánlott:Mahádéva Elfogadható:Mahá-déva Bővített:Mahādēva Standard:mahādeva Szóelemzés:mahā|deva Jelentés:nagy isten Ajánlott angolos:Mahadeva Modern:Mahadev, Mahadeo


Mahádéví

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 17. Megtekintve: 1331
Dióhéjban: Déví egyik neve
Átírások Ajánlott:Mahádéví Elfogadható:Mahá-déví Bővített:Mahādēvī Standard:mahādevī Szóelemzés:mahā|devī Jelentés:nagy istennő Ajánlott angolos:Mahadevi


mahádzsan

[ Társadalom | Hindí | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 12. Megtekintve: 792
Dióhéjban: Kalmár vagy uzsorás
Átírások Ajánlott:mahádzsan Bővített:mahādzsan Standard:mahājan Szóelemzés:mahā|jan Jelentés:nagy ember Ajánlott angolos:mahajan


mahádzsanapada

[ Történelem | Társadalom | Földrajz | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 15. Megtekintve: 1091
Dióhéjban: Ország, törzsi-területi állam
Átírások Ajánlott:mahádzsanapada Elfogadható:mahá-dzsanapada Bővített:mahādzsanapada Standard:mahājanapada Szóelemzés:mahā|janapada Jelentés:nagy emberlakta terület Ajánlott angolos:mahajanapada


mahájuga

[ Tudomány | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 18. Megtekintve: 901
Dióhéjban: Eon, világkorszak
Átírások Ajánlott:mahájuga Elfogadható:mahá-juga Bővített:mahājuga Standard:mahāyuga Szóelemzés:mahā|yuga Jelentés:nagy korszak Ajánlott angolos:mahayuga Modern:mahayug


Mahálaksmí

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 18. Megtekintve: 1151
Dióhéjban: Laksmí egyik neve
Átírások Ajánlott:Mahálaksmí Elfogadható:Mahá-laksmí Bővített:Mahālakṣmī Standard:mahālakṣmī Szóelemzés:mahā|lakṣmī Jelentés:nagy Laksmí Ajánlott angolos:Mahalakshmi Kerülendő angolos:Mahalaxmi


mahárádzsa

[ Társadalom | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 24. Megtekintve: 1539
Dióhéjban: Király
Átírások Ajánlott:mahárádzsa Elfogadható:mahá-rádzsa Bővített:mahārādzsa Standard:mahārāja Szóelemzés:mahā|rāja Jelentés:nagy király Ajánlott angolos:maharaja Kerülendő angolos:maharajah Modern:maharaj


mahárání

[ Társadalom | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 27. Megtekintve: 820
Dióhéjban: Királyné
Átírások Ajánlott:mahárání Elfogadható:mahá-rání Bővített:mahārāní Standard:mahārāṇī Szóelemzés:mahā|rāṇī Jelentés:nagy királyné/-nő Ajánlott angolos:maharani Kerülendő angolos:maharanee


mahásivarátri

[ Hinduizmus | Ünnepek | Szanszkrit | Szakkifejezések ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2011. Szeptember 30. Megtekintve: 1383
Dióhéjban: Télvégi ünnep Siva tiszteletére
Átírások Ajánlott:mahásivarátri Elfogadható: mahá-sivarátri Bővített:mahāśivarātri Standard:mahāśivarātri Szóelemzés:mahā|śiva:rātri Jelentés:Siva nagy éjjele Ajánlott angolos:Mahashivaratri, mahashivaratri Modern:Maha Shivaratri


Mahéndra

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 18. Megtekintve: 1122
Dióhéjban: Indra egyik neve
Átírások Ajánlott:Mahéndra Bővített:Mahēndra Standard:mahendra Szóelemzés:mahā|indra Jelentés:nagy Indra Ajánlott angolos:Mahendra Kerülendő angolos:Mahindra Modern:Mahender, Mahindra, Mahinder


Mahésa

[ Hinduizmus | Szanszkrit | Istenek ]
Szerző: Dániel Megjelent: 2006. Július 18. Megtekintve: 1211
Dióhéjban: Siva egyik neve
Átírások Ajánlott:Mahésa Bővített:Mahēśa Standard:maheśa Szóelemzés:mahā|īśa Jelentés:nagy úr Ajánlott angolos:Mahesha Kerülendő angolos:Mahesa Modern:Mahesh, Mahes


Figyelem! Az ékezetes betűket az A és a B között, illetve az "Egyéb" címszó alatt találod.
Kezdőbetűk:
Mind
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Y
Z
Egyéb



Lapozás:
|<
<
1
2
3
4
5
>
>|

Rendezés Dátum Megnevezés Találatok
Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.