JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona


A kígyóáldozat - 6: A halhatatlanság itala

Beküldte:  Dániel. Megjelent: 2007. Július 10. Megtekintve: 4172
Egy sokágú, sokbogú mese a Mahábhárata nyitányából. Ebben a hatodik részben végre lezárul az első altörténet.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ott hagytuk legutóbb abba a történetet, hogy Garuda végre elindult megszerezni a halhatatlanság nektárját. El is érkezett arra a helyre, ahol a szent italt őrizték - és percek alatt megölte vagy megfutamította az összes őrt. Ekkor maguk az istenek és egyéb égi lények is felsorakoztak az amrita védelmére - de Garuda vad támadása őket is lealázta és menekülésre kényszerítette.

A terepet megtisztítván Garuda újabb akadállyal szembesült: a nektárt hatalmas, vadul lángoló tűzfal vette körül. Ezért kénytelen volt újabb kitérőt tenni: növesztett magának kilencvenszer kilencven szájat, elrepült felhörpinteni kilencvenszer kilencven folyót, majd visszatérvén a vizüket visszaokádta a tűzre, kioltván azt.

No de ezután a nektáros csöbör körül egy borotvaélű izzó vaskereket pillantott meg, ami sebesen forgott, hogy szétkaszabolja az illetékteleneket. Garuda gyors kalkulációt végzett, parányira zsugorította össze a testét, és átvetette magát a küllők között a kellő pillanatban. Aztán megragadta a halhatatlanság italát, és rendes méretére nőve a szárnyával szétverte a kereket, ami úgy látszik, belülről nem volt olyan veszélyes. Szárnyalt hát hazafelé.

Útközben találkozott Visnuval, aki így szólt hozzá:

- Te madár, tetszik nekem a vagányságod. Kérj kegyet, teljesítem.

- Hadd legyek mindig a fejed fölött - kérte a madár, majd, ha már belejött a kérésbe, folytatta is - és amrita-ivás nélkül is ússzam meg az öregedést és a halált. De tekegyelmed is kérjen tőlem kegyet, én is teljesítem.

Ekkor kérte fel Visnu Garudát, hogy legyen a hátasa. De mivel ez nagyon kényelmetlenné tette volna a feje fölötti léttel kapcsolatos első kegyet, egy füst alatt a zászlójára is ráültette - Visnu zászlaján nem holmi mezei képmása van Garudának, hanem maga a madárkirály van ott jelen lénye egy részével.

Csakhogy Indra is szerette volna visszaszerezni magának a nektáritalt. Az égen szálló Garudához hozzávágta vadzsra nevű fegyverét (ami voltaképpen nem más, mint a villámcsapás, bár amikor fizikai tárgyként jelenik meg, akkor egy mívesen kidolgozott szakóca). Garuda alázatosan így szólt hozzá:

- Mivel hódolatttal viseltetem a nagy szent bölcs iránt, akinek a csontjából az idők hajnalán a fegyvered készült, no meg persze irántad is, százáldozatú Indra, megengedem, hogy a vadzsra kiüsse az egyik tollamat - azzal elhullajtott egy tollat.

- Ej madár, szeretnék többet tudni a te erődről, és szeretném, ha örök barátságot kötnénk - szólt hozzá Indra, akire mély benyomást tett Garuda villámállósága.

- Egye fene, legyünk barátok - felelt Garuda. - Rendes népek nem hencegnek a saját erejükkel, de mivel a barátom vagy és explicite kérdezted, hát elmondom neked, mekkora az én erőm: egyetlen tollpihémmel elbírnám az egész föld súlyát hegyekkel, erdőkkel és tengerekkel együtt, még ha te magad rálógaszkodsz, akkor is. Sőt, tulajdonképpen az összes világot együtt is elbírnám.

- Figyelj ide, barátom - folytatta Indra. - Neked ekkora az erőd, semmi kétség, meg Visnutól is kegyet kaptál. Semmi szükséged az amritára. Nem adnád vissza nekem?

- Arról szó sem lehet, barátom - felelt Garuda. - Eskü kötelez, hogy leszállítsam a kígyóknak. Arról viszont nem szól az eskü, hogy utána mi legyen, tehát ha neked is megfelel így, akkor vedd vissza, miután átadtam nekik. Cserébe azt kérem, hogy add a kígyókat eledelemül.

Ebbe Indra boldogan beleegyezett. Garuda ünnepélyesen átadta a nektárt a kígyóknak, mondván:

- No kígyók, itt van, amit kértetek. Leteszem a nektáros edényt erre a kusafű vánkosra, ti meg adjátok szavatokat, hogy anyám és én szabadok vagyunk. Aztán vegyetek rituális fürdőt, és iszogassatok kedvetekre.

A kígyók boldogan szavukat adták, és elmentek fürödni. Mire visszajöttek, persze hűlt helyét találták az amritának, hiszen Indra elvitte. Kínjukban a pengeéles szélű kusafüvet kezdték nyaldosni, hátha akad egy kis lecsöppent nektár rajta.

Nos, így ért véget Garuda és a kígyók története. Azóta szent a kusafű, mert rajta állott a nektáros köcsög, azóta villás a kígyók nyelve, mert felvágta nekik a kusafű, és azóta eszik Garuda kígyókat. Aki ezt a történetet újra meg újra hallgatja, az bizton a mennybe jut. Aki pedig kinyomtatja, elegánsan beköti, és a házában tartja, annak nem kell betöréstől és tűztől félnie, meg kobráktól sem.

No de Dzsanamédzsaja kígyóáldozatának története igazából még el sem kezdődött, csupán a hátteret adtuk meg hozzá. Alkalmas időben majd folytatom a legenda elmesélését.

Szerző: Balogh Dániel

Hozzászólások

A hozzászólások a szerzőjük véleményét tükrözik. Tartalmukért nem vállalunk felelősséget.

A kígyóáldozat - 6: A halhatatlanság itala
( Névtelen – 2011.08.02, 15:20 )

mi ez amugy sem ertem ez a vampirho kene vagy a verfarkarol kene szoljon

A kígyóáldozat - 6: A halhatatlanság itala
( Névtelen – 2011.08.02, 20:08 )

nem ez a zombikro szo te hue

Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.