JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona


Levelek Indiából IV-V.

Beküldte:  c6. Megjelent: 2007. November 14. Megtekintve: 5314
Hosszú lenne magyarázni miért és talán nem is fontos de lényeg a lényeg: 2006 szeptemberében párommal Ádámmal elindultunk világot látni. Száznyolcvan napot töltöttünk utazással, amely alatt bejártuk Indiát és Nepál egy részét. Utunk során családunknak és barátainknak küldtünk néhány élménybeszámoló levelet, amelyet most szeretnénk másokkal is megosztani.

A cikk a hirdetés után folytatódik

"Sziasztok,

Gantori
útban Gantoriba, kilátás a dzsippőlA risikési jóga, meditáció és lazítás után nekivágtunk egy öt napos túrának a Gangesz forrásához, vagyis a Gómukh gleccserhez. Túránk célja a kb. négyezerkettőszáz méter magasan elterülő, huszonnégy kilométer hosszú Gómukh gleccser "szája", illetve a gleccser felső csücske, a tapováni völgy volt. A túrát egy egész napig tartó gyomorforgató dzsipes utazás előzte meg. Sofőrünk a korlát nélküli szerpentineken egy-egy bevállalhatatlannak tűnő előzés során sokszor néhány centire merészkedett a szakadék széléhez. A földút nagyon csúszós volt, az utazás pedig félelmetes. A félelmet azonban legyőzte a táj gyönyörűsége. Csodálatos hegyek, völgyek és teraszos rizsföldek kísérték utunk. Mindezek mellett nagyokat derültünk a közlekedési táblákon, amik rímesen figyelmeztették a vezetőket az út veszélyeire. A táblákon ilyen és ehhez hasonlatos feliratok álltak: "Don't race and ralley, enjoy the beauty of the valley", "After whisky, driving risky", "Speed thrills but kills", "Road is hilly, don't be silly", "On my curves wacth your nerves", "Life is a jurney, complete it" stb. Sofőrünk sajnos nem beszélt angolul, de az út első része szerencsésen befejeződött azzal, hogy megérkeztünk a túránk kiinduló pontjára, Gangotriba.

Bujbasana
Másnapi célpontunk a tizenhat kilométerre fekvő Bujbasana település volt, ami lényegében egy ásramból és néhány menedékszállásból állt, mindenféle luxus, áram és fűtés nélkül.Ezt az utat természetesen gyalog tettük meg. A táj varázslatos. Képzeljetek el egy hosszú, széles völgyet, melynek alján a Gangesz áramlik. Körülötte pedig öt-hatezer méter magas hósipkás hegyeket, némi bárányfelhő borítással. Mi bakancsban és néhány kilós hátizsákkal alig bírtuk a magassági "levegőtlenség" miatt az emelkedőket. Bezzeg a kis indiai teherhordók! Ők embert meghazudtoló súlyokat cipeltek pacskerban, kilométereken keresztül.

zarándokútSzállásunk - igazi himalájai hangulatban - egy sátorban volt; a mindennapi rizses-lencsés főzeléket és a teát is foltozott sátorban főzték a hegyi emberek. Estére a mínuszokat súrolta a hőmérő higanyszála, a magasságtól pedig időnként elég nehezen vettük a levegőt, de minden nehézség és megpróbáltatás ellenére örültünk, hogy ott lehettünk. A gleccserhez és a tapóvani fennsíkra harmadnap jutottunk el. Magam sem értem, hogy ebben a magasságban a tizenhat kilométer folyamatos emelkedőt, majd a félelmetes sziklamászást hogy bírtam. A kis indiai vezetőnk szerint Gangá istennő adott erőt, szerintem meg Ádám, amikor egy-egy nehéz szakaszon húzott rajtam vagy fél métert.

jogi TapovánonTapóvanon egy sziklából tákolt menedékben élő jógi remete főzött nekünk rizsfélét, ami minden volt csak finom nem, de a hosszas ámuldozás és pihenés után elég erőt adott nekünk a visszaútra. Túránk során rengeteg zarándokkal találkoztunk, ők úgy tartják, hogy egyszer mindenkinek el kell ide jönni. Azt is mondják, hogy aki ide eljut, más emberként tér vissza... Ami igaz az igaz, mi is mások lettünk, gazdagabbak.

McLeod Gandzs
Lámára várvaA túra után McLeod Gandzsba mentünk, ami a Dalai Láma székhelye. A kicsi faluban többségében tibeti menekültek laknak, valamint a hátizsákos turisták egyik kedvelt célpontja a hegyek között. Végtelenül barátságosak itt az emberek. Érkezésünk másnapján a Dalai Láma is hazatért külföldi útjáról. Amikor az órákig tartó várakozás után a Láma és kísérete hosszú fehér autókonvojjal bevonult a kicsi faluba, a tibetiek és a szerzetesek között mi is ott álltunk az út szélén. A tibetiek füstölőkkel, virágfüzérekkel, békét jelképező fehér sálakkal, lehajtott fejjel és imára kulcsolt kézzel álltak, mikor a kocsiablakból kiintegető Dalai Láma elhaladt mellettük. Senki sem hangoskodott, senki sem lökdösődött. Egyedül a rezidenciája tetején lévő "kakastaréjos" szerzetesek által megfújt tibeti kürt lelket rezegtető zenéjét lehetett hallani.
A Láma érkezésének tiszteletére ételt osztottak rezidenciájánál. Vallásra, származásra való tekintet nélkül mindenki kapott belőle.

ünnepi ebéd a Láma tiszteletéreKinyomoztuk, hogy két nappal később a Dalai Láma is részt vesz a reggeli imádságon, amin természetesen mi is ott voltunk. A szokásos helyen, a rezidenciájával szemben lévő félig nyitott templomban ült, szemben a Buddha-szoborral, körülötte szerzetesek százai hangosan mantráztak. Bárki láthatta, bárki odamehetett, de mivel nem hirdették meg hivatalosan az imádságot, szerencsére kevés turista, viszont annál több tibeti volt jelen. Csak álltunk, álltunk és néztük Őt, aztán lekuporodtunk a mantrázó tibetiek közé, akik jakvajas teával és édes lángossal kínáltak minket. A szertartás végén a Láma visszatért rezidenciájára, mi pedig megszeppenve, összetett kézzel, torkunkban dobogó szívvel néztük amint ránk mosolyogott, integetett, majd elhaladt mellettünk.

Amritszar
púdzsáA Dalai Láma székhelye után egy hosszú és fárasztó út során Pandzsáb államba utaztunk. Pandzsáb olyan volt, mintha egy másik országba, vagy inkább egy másik bolygóra utaztunk volna. Ezt az államot nagyrészt szikhek lakják, legszentebb helyük az amritszari aranytemplom, amire méltán büszkék. A szikh férfiakat könnyű megismerni, a mai napig turbánt - alatta hosszú hajat - hosszú szakállat, karperecet, kardot, fésűt és bő bugyogót hordanak. Az amritszari aranytemplom egy hatalmas komplexum, a zarándokok és az utazók ingyen, vagyis adomány fejében megszállhatnak ott. Jó magyar utazók lévén kihasználtuk ezt a lehetőséget. Eddig mindig olyan érzésünk volt, mintha kivételeznének velünk, itt is egy külön "lakosztályt" kaptunk, kicsit elkülönülve a többi turistától. A szállás persze nagyon alap, a szoba egy színházi börtöndíszletre hasonlított és szobatársunk volt egy kisegér, akit gondosan bezártunk az egyik szekrénybe, amit sajnos nem élt túl szegény. Pedig nem akartuk bántani.

Az aranytemplom szinte a küszöbünkön volt. A templom területére fedetlen fővel és cipőben tilos bemenni. A templom az úgynevezett Nektár-tó közepén áll, a tavat márványsétány és márványépületek veszik körül. Sokat ücsörögtünk a víz partján, néztük a templomot és az embereket, akik szinte soha nem hagytak minket magunkra. A szikhek olyanok, mintha még nem láttak volna fehér embert: mindig akadt valaki, aki szóba elegyedett velünk vagy képet készített rólunk.
aranytemplomA komplexumhoz tartozik egy hatalmas konyha és étkező, ahol több tonna ételt főznek és osztanak szét nap mint nap mindenkinek, vallástól, nemtől, kortól függetlenül - ingyen. Itt mindenki egyenlő és egyenlő módon is étkezik. Az emberek az étkezőben egymás mellé, a földre kuporodnak, majd a bejáratnál kapott alumínium tányérba az önkéntesek vödörszerű tálalóból rizst, dált (lencséből készült étel), csapátit (kenyérfélét) és édességet mernek. Persze mint mindennek, ennek is részesei akartunk lenni, így az egyik nap mi is ott étkeztünk és ahogy mások is, mi is kézzel kanalaztuk magunkba az ételt. Ádám szerint isteni volt a menü, én egy kicsit egyszerűbben fogalmaznék...

szikhekA szikh vallás a hindu és muzulmán vallások ötvözete. Nincs papjuk, se szent emberük. Volt egy alapítójuk, Guru Nának, aki tízszer reinkarnálódott. Reinkarnációi során megírta a Guru Granth Száhibot, a szikhek szent könyvét. Tizedik reinkarnációja azt mondta, hogy Ő nem fog többé újra születni, ezért ezentúl a szent könyvet tiszteljék. Ezt számunkra elég mókásan teszik. A könyv nappal az aranytemplomban van, bárki a közelébe mehet néhány pillanatra. A rózsaszín lepellel lefedett könyvnek a hívek egész nap énekelnek és legyezgetik. Este diszes aranyhintóban átviszik aludni a szemközti épületbe. Mi éppen Granth Száhibnál, vagyis a szent könyvnél tettük tiszteletünket, amikor megkezdődött az "altató ceremónia". Így testközelből láthattuk az egészet.

Attari
Amritszar mellett, a pakisztáni határnál fekszik Attari városa. Itt minden este ünnepélyes és békés keretek között zárják le a határt. A határzáró ceremónia hangulata egy focimeccshez hasonlatos. Mindkét oldalon több ezer férőhelyes lelátókon "szurkolnak" a nézők a kakastaréj sapkás határőröknek. A katonák jól begyakorolt egyenes, magas léptekkel, mimikával, morgással heccelik egymást.
határzárásTermészetesen nincs nyertes vagy vesztes, a ceremónia egy koreográfia, aminek a végén szigorúan egyszerre engedik le a zászlókat, és amit a nézők a határ két oldalán hangosan kiabálva, tapsolva kísérnek. Az indiaiak borzasztóan lelkesek, amíg a pakisztáni oldalon csak egy pár, addig az indiai oldalon minden este több ezer néző tolong, hogy láthassa a katonákat.


Váránaszí
Pandzsábból huszonnégy órás vonatút után elértük Váránaszít, a hinduk Rómáját, amitől - őszintén megvallva - tartottunk egy kicsit. Persze mint idáig semminek, ennek a városnak sincs sok köze azokhoz a rémtörténetekhez, amikkel az odakészülő turistákat riogatják. Ami azonban igaz, Váránaszí egy tébolyult város. A főutcákon a kocsiktól van mindig dugó, a mellékutcákban riksadugó, az óváros sikátoraiban pedig időnként szent-tehén-dugó, amiket kikerülni vagy irányváltással, vagy falhoz lapulós "fel a kezekkel és oldalazz" módszerrel lehet.

VáránaszíGyalogosan közlekedni, az utca egyik oldaláról a másikra átjutni művészet. Ha pedig az ember egyszer bejutott az óváros bűzös, ősi épületekkel, szentélyekkel, egymás hegyén-hátán lévő hobbit-méretű, színes boltokkal berendezett sikátoraiba, hát, onnan meg kijutni művészet. Nekünk nem egyszer sikerült eltévednünk és órákig szédelegtünk a mámorítóan színes kavalkád egyik utcájából a másikba. A kis utcák szinte mindegyike hosszú lépcsősorral - előbb vagy utóbb - a Gangeszba vezet. Ezeket a lépcsősorokat ghátoknak hívják, amikből Váránaszíban van vagy száz. A lépcsők felett égbenyúló paloták, templomok és daramszalák állnak.

borbélynálItt egész nap történik valami. Napközben a parton gyerekek játszanak, és képeslapot próbálnak rásózni az arra járókra. Csónakosok utasokra vadásznak, szádhuk hűsölnek az árnyékban, az alacsony kasztba tartozók pedig mások lepedőit mossák a szent vízben. Máshol asszonyok szalmából készített ernyők alatt virágfüzéreket készítenek. Mellettük pedig egy borbély késsel kapargatja vendége fejbőrét kopaszra. Naplemente kezdetekor a lépcsőkre épített dobogókon szvámik készülődnek az esti púdzsára. Ami azonban még ehhez a látványhoz is mérhetetlen: a hajnal. Hajnalban zarándokok és helyiek százai jönnek le a partra köszönteni a Napot. Mosakodnak, meditálnak, imádkoznak, a maguk által kialakított rend szerint. Férfiak ágyékkötőben, nők száriba öltözve merítik testüket a Gangesz vizébe. Ilyenkor minden mozdulat lassú és magasztos, még a fények is csendesek. Innen harang csilingel, amonnan mantrázó emberek énekei hallatszanak. A turisták is szinte mozdulatlanul, csendben nézik a csónakosok foltozott csónakjaiból az "előadást".

ő tisztaA város és a hindu vallás egyik meghökkentő jelensége a halottégetési szertartás. Összehaverkodtunk két borzasztóan bölcs és aranyos tizenkét éves kisfiúval, akik miután rájöttek, hogy nem mi vagyunk a nagybácsikájuk selyemüzletének nagy fogásai, végigkalauzoltak minket a városon. Elvittek a halottégető ghátokhoz is, amiket persze bárki megnézhet. Sok új információt kaptunk temetkezési szertartásukról. Mint sok más természetközeli népnek, a hinduknak sem az élet végét, hanem az élethez tartozó egyik állomást jelenti a halál. A temetkezéshez nem gyász-szertartás, hanem a tisztító tűz és a Gangesz szent vize által a lélek karmájának tisztítási szertartása tartozik. (Sok más szertartás mellett.) A gyermekek, száduhk és a terhes nők már tisztának számítanak, ezért őket nem égetik el, csupán bebugyolált testüket a Gangesz vizébe engedik. Ha jobban belegondolunk, a szertartás annyira nem is meghökkentő, talán még szépnek is nevezhetnénk.

Folytatjuk...

Forrás és képek:   WWWwww.c6.hu

Szerző: Szilvi, Ádám

Hozzászólások

Légy az első hozzászóló!

Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.