JÉ! India
Kapcsolat
Adakozás
Segíts, hogy a honlap fennmaradjon!
Ajánló
Bollywood - A földreszállt félistenek otthona


A kígyóáldozat - 14: klimax

Beküldte:  Dániel. Megjelent: 2010. Május 18. Megtekintve: 1755
Egy sokágú, sokbogú mese a Mahábhárata nyitányából. A jelen tizennegyedik részben véget ér a kígyóáldozat, és vége van az én mesémnek is.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az ifjú Ásztíka műveltségén elámulva Dzsanamédzsaja úgy döntött, hogy jutalmat érdemel a fiatalember. Hiszen úgy illik, hogy a király ajándékkal hódoljon a bráhmanák előtt, még ha idegenek és/vagy fiatalok is; különösen, ha az illető bráhmana nagy tudású. Ezzel a vélekedéssel áldozópapjai is egyetértettek, de azt tanácsolták, hogy addig talán semmiféle figyelemelterelő tényezővel nem kellene foglalkozni, amíg maga Taksaka kígyókirály is az áldozati tűzbe nem hullik.

- Akkor hát tekerjétek fel a kakaót, ó áldozópapok - felelt Dzsanamédzsaja -, és igyekezzetek, hogy végre Taksaka is belevonzódjon a tűzbe.

Próbálkoztak a papok, kántáltak és lóbáltak ezerrel, de - mint azt ők is tudták - Taksaka Indránál vett menedéket, és csak nem sikerült az áldozati tűzbe vonzani őt. Tudatták ezt a királlyal is.

- Engem aztán nem érdekel - hangzott a válasz. - Ha Taksaka Indránál vett menedéket, akkor idézzétek az áldozati tűzbe Indrával együtt.

Ez tulajdonképpen elég durva és elhamarkodott kijelentés volt, és normális esetben külön mítosz (vagy eposz) születne pusztán ennek a következményeiből - de itt nem ez történt. A papok engedelmeskedtek, és - sutty! - megjelent az égen Indra és Taksaka, majd zuhanni kezdtek a tűz felé. Az ezt követő pillanatban két dolog történt.

  • Item: Indra azonnal levette a kezét Taksakáról, és pucolt vissza a mennyországba, sorsára hagyva a kígyókirályt.
  • Item: Dzsanamédzsaja azonnal hátat fordított az áldozatnak, és Ásztíkával kezdett foglalkozni.

- Mondd, ékesszóló szent fiatalember, mit kívánsz ajándékul tőlem, a királytól? - kérdezte tőle.

- Ó nagy király, ha ajándékot szeretnél adni nekem, akkor azt kívánom: érjen véget most azonnal a kígyóáldozatod.

Más szóval Dzsanamédzsaja beszívta. Mert ha egyszer egy király megkérdezi, hogy mit kérnek tőle, akkor utána nem mondhatja, hogy "bocs, azt mégsem". Egy dolgot tehet: kérlelheti a megajándékozottat, hogy mégis inkább mást kérjen. Így is cselekedett Dzsanamédzsaja, de mindhiába. Ásztíka nem kért aranyat, ezüstöt, marhát csak az áldozat végét.

Ezen a cliffhanger ponton a Mahábhárata legkülső kerettörténetének hallgatóján hirtelen úrrá lesz a genealógiai érdeklődés, és ahelyett, hogy a sztori folytatására lenne kíváncsi, név szerint óhajtja meghallgatni, hogy mely vitéz kígyók hullottak eleddig a tűzbe. A legkülső narrátor teljesíti is kívánságát, és elsorol pár tucat nevet, azzal zárva az enumerációt, hogy "és még sokan mások". Én most mindenkit megkímélek a nevektől, és e rövid szünet után folytatom a történetet.

Nem volt hát mit tennie Dzsanamédzsajának, és ebben papjai is egyetértettek. Elrendelte az áldozat befejezését. Mindeközben Taksaka a levegőben keringett, tudniillik amint megjelent az égen, Ásztíka ráparancsolt: maradj! És aszketikus hatalmának köszönhetően a kígyó ott lebegett a Dzsanamédzsajával folytatott teljes párbeszéd alatt.

Dzsanamédzsaja jó képet vágott az egészhez, és úgy csinált, mint aki boldog, hogy meghiúsult a  lényeg, ami végett az egész hajcihőt kezdte; lemondott arról, hogy bosszút álljon apjáért, és kedélyesen cseverészni kezdett Ásztíkával. Egy dolgot ő is kért tőle: hogy majd ha ő, Dzsanamédzsaja, lóáldozatot szeretne bemutatni, akkor ő, Ásztíka, jöjjön el, és vegyen részt rajta papként. Ezt Ásztíka készséggel meg is ígérte, majd távozott, ahogy jött.

Útközben a megmaradt kígyók - élükön Taksakával - hálálkodva járultak elé, és megkérdezték, mit adhatnának neki cserébe. Ő erre azt kérte, hogy többé ne harapják meg azokat az embereket, akik emlékeznek rá, mármint Ásztíkára.

Ezért ha valaha olyan helyzetbe kerülsz, hogy kobra vagy más mérges kígyó akar megmarni, és van időd néhány szanszkrit slókára (bár lehet, hogy magyarul is működik), akkor csak emlékeztetned kell őt: "Ó fenemérgű kígyó, emlékszem Dzsanamédzsaja kígyóáldozatára és Ásztíkára. Ezért ne harapj meg, hanem menj a dolgodra, mert különben százfelé hasad a fejed."*

Így ér tehát véget Dzsanamédzsaja kígyóáldozatának története.

És hogy mi köze van ennek az egésznek a Mahábháratához? Csupán annyi, hogy itt, a kígyóáldozaton történt az eposz első nyilvános recitálása. A Mahábhárata mitikus szerzője, Vjásza is jelen volt az áldozaton, és mivel sokat faggatták, hogy meséljen már végre a Kuruk és a Pándavák nagy háborúságáról, végül odavakkantotta a Vaisampájana nevű tanítványának, hogy mondja el a nagyérdeműnek a sztorit úgy, ahogy tőle, a mestertől hallotta.

* Nincs garancia...

Szerző: Balogh Dániel

Hozzászólások

Légy az első hozzászóló!

Opciók:
Cikktérkép
Archívum
Xaraya motorral
Get Firefox!
WYW kereső
   

Ellenkező értelmű megjegyzés hiányában minden képi, írott és eszmei tartalom szerzői jogának tulajdonosa Balogh Dániel. Ezen tartalmak csak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően használhatóak fel (bővebben itt). Üzleti célú felhasználásukhoz külön, írásos engedély szükséges.

A lap optimális külalakja Firefox böngésző alatt, minimum 1024x768-as felbontású, 32 bit színmélységű monitoron jelenik meg. Kérlek, ha a honlap működésében, viselkedésében hibát, meglepő dolgot találsz, értesíts róla.