|
Indiai padlizsánkrém
Szerző:
Dániel.
Megjelent: 2007. Május 13. Megtekintve: 63314
A padlizsánkrém - hindíül baingan bhartá - igen közkedvelt Észak-Indiában. Bevallom, hogy én személy szerint jobban szeretem az erdélyies alapokon improvizált saját padlizsánkrémjeimet, de azért ez az indiai fűszerezésű változat sem rossz :)
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hozzávalók
6-8 személyre
Időigény: 30 perc munka, 2-3 óra türelem A padlizsánt mosd meg, a héját pár helyen szurkáld be villával, és sütőben közepes lángon süsd puhára - amíg kissé összeesik, és a héja megfeketedik (kb. 45 perc). Ha lehetőséged van szabad tűzön vagy sparhelten sütni a padlizsánt, ne habozz. A tűzi-kormos ízt úgy is megpróbálhatod reprodukálni, hogy kissé bekened olajjal a padlizsánt, aztán a gázrezsón platnira téve, vagy akár egyenesen a takarékláng fölé biggyesztve sütöd sűrűn forgatva. A megsült padlizsánt tedd félre hűlni, amíg kényelmesen meg tudod fogni. Hámozd meg a padlizsánokat. Az én tapasztalatom szerint könnyebb félbevágni, és kanállal kikaparni a húsát, mint lehántani a szakadozó sült héjat. Jól kapard hozzá a héjára rásült barna réteget is, mert annak van a finom íze. Közkeletű mítosz, hogy a padlizsánhoz nem szabad fémeszközzel nyúlni, mert megfeketedik. Ez igaz is volt akkor, amikor még nem rozsdamentes acélból készültek a konyhaeszközök. Vassal, alpakkával, alumíniummal (uram bocsá ezüsttel) tehát ne nyúlj hozzá, de rozsdamentes acéllal nyugodtan. Amúgy meg levegőn úgyis feketedni kezd, ha nem dolgozol vele tovább hamar. Serpenyőben egy kis olajon pirítsd meg a durvára vágott hagymát, majd 1-2 perc után add hozzá a többi nyers fűszert és a római köményt. Még 2-3 perc múlva szórd bele a maradék fűszereket, és tedd hozzá a padlizsánt. Fakanállal vagy más tompa eszközzel úgy kavargasd, hogy közben a lehető legjobban szét is nyomkodod - de nem kell teljesen egyenletes pürévé csócsálnod. További 5-6 percen át főzd így, aztán vedd le a tűzről, hintsd meg zöldfűszerrel, és tálalható. Az indiai padlizsánkrémet általában forrón eszik, de hidegen is fogyasztható. Ha kedved tartja, megbolondíthatod egy kis paradicsommal - a szeletekre vágott és esetleg hámozott paradicsomot még a padlizsán előtt tedd a fűszerkeverékbe, hogy a végére jól szétfőjön.
Hozzászólások
A hozzászólások a szerzőjük véleményét tükrözik. Tartalmukért nem vállalunk felelősséget. Új hozzászólás küldése
|
Belépés
Legújabb Receptek
Legnépszerűbb Receptek
Linkcsere
|

Indiai padlizsánkrém
( Belvedere – 2008.01.30, 10:25 )
Megcsináltam, NAGYON finom lett! Köszönet a receptért :-)